Átlátszó titkok

Húsz évvel ezelőtt örökölt családom egy jelentősebb fotóhagyatékot, amelyben számos különböző méretű üvegnegatív is található. Sajnos a készítő már nem tudta elmesélni nekem a történetüket, és a negatívok kezelhetősége a sötétkamrában cseppet sem volt egyszerű. Vagyis selyempapírba átcsomagolva újabb húsz évet rejtegették az átlátszó titkaikat.
A legtöbb pozitív kép elveszett, vagy más családokba került, ezért egyáltalán nem lehet tudni, hogy pontosan mit ábrázolt. Mivel a kinagyításukkal felhagytam, újabb húsz év után a digitális korszakba szerettem volna őket továbbörökíteni. A beszkennelésük aztán sokkal több nehézséggel járt, mint gondoltam volna, és sokkal több örömet is okozott.
Az üvegnegatívok a fotógráfia modern történetének pusztuló emlékei. A fekete-fehér film rokonai, a huszadik század  legjellemző bbképalkotási módszerével készültek, de még nem a sokkal könnyebben kezelhető filmre. Az üvegek azt az átlátszó anyagot jelentették, amit később az átlátszó film váltotot fel. Sokkal súlyosabbak, törékenyek, kopnak, a fényben öregszenek, sok helyet foglalnak, és első ránézésre általában olyan sötétek, hogy nem sok reménnyel kecsegetetik a megtalálójukat, ezért még ma is gyakran a szemétben végzik, esetleg pár száz forintért gyűjtőkhöz kerülnek. Módszeres gyűjtésükkel és digitalizálásukkal nemigen foglalkozik senki, mert gyakran piszok sok munka kell a restaurálásukhoz.
Az üvegnegatívok első ránézésre átlátszóak, de titokzatosak, többnyire még egy szokásos filmnegatívnál is nehezebben értékelhetők. Én beleszerettem a titkaikba. Annak reményében, hogy találok más gyűjtőket, restaurátorokat, vagy megfejtésre váró lemezeket, elkezdem ezt a blogot írni, talán angolul is.